A harang öntése igen nehéz feladat, mivel nemcsak a megrendelt hangon kellmegszólalnia, de esztétikusnak is kell lennie. Elkészítése is igen hosszú időt, általában 6-7 hónapot vesz igénybe. A mester épít egy kemencét, melyben egy függőleges tengely mentén aharangsablon kerül. Ennek segítségével alakítják ki a harang belső alakját, vagyis a harang magját. E magra készíti el a harang pontos mását, az álharangot, melyre adíszítések és a formák kerülnek viaszból. Ezt követően elkészítik a harang köpenyét, mely igen különleges minden öntőmesterszigorúan őrzött titka, agyag, liszt, tojás, cukor keveréke. Ez a massza veszi át az álharangon lévő díszítéseket, illetve a harang formáját. Az így keletkezett öntőformát kiégetik egy kemencében. Az égetés után felemelik a köpenyt és lefejtik az álharangot, majd a köpenyt újravisszahelyezik. Az így öntésre elkészített formát belehelyezik az öntőgödörbe, melyet betemetnek. Erre azért van szükség, hogy a feltörő gáz ereje különben szétverné azagyagot. Ezt követően az egyik leglátványosabb művelet következik, maga a harangöntés, amikor a mag és a köpeny közti hézagba öntik a forró fémet. Az öntés után hűlni hagyják, majd kiemelik a gödörből lefejtik a köpenyt és a magot, majd a harangot megtisztítják, felszerelik a szerelvényeit, megszólaltatják s ezzel elkészült a harang.
További információk: www.harangkutatas.hu/a-harang-ismeretterjeszt%C5%91/a-harang-%C3%B6nt%C3%A9se-r%C3%A9szei