A szent szolgálaton kívül

A háborúk nemcsak az emberek életét veszélyezteti, hanem a harangokét is. Mivel az ágyú és a harang ugyanolyan összetételű bronzból (78% vörösréz és 22% ón) készül, a hadellátás gyakran a harangok rekvirálásával pótolta a hiányzó nyersanyagot, ezáltal is „szolgálva még halálában is” a harang az emberiséget. Sok esetben a falu és a városok népe, olyan módon óvta a harangokat, hogy a földbe rejtette. A történelem során ismertek a napóleoni háborúk harangrekvirálásai. Hazánkban Gábor Áron az 1848-as szabadságharc idején maga olvasztotta be a környező település harangjait ágyúvá. Később az első- és a második világháború idején került sor, jelentős mértékű harangrekvirálásokra. A háborúk végén, azonban van tudomásunk olyanról is, hogy ágyúkból öntöttek harangot. Ilyen harang a budapesti Kálvin téri református templom harangja, mely a Navarinonál elsüllyeszett ágyúkból készült 1980-ban, vagy a Budafok-belvárosi templom harangja, melyet 1923-ban Franz Rincker németországi mester egy ágyúcsőből öntött.